értékesítő prezentáció
10 április 2016,
 0

Értékesítés, ami kell… – De, mit csináljak?

Hangzott a kétségbeesett kijelentést követő mondat egy kellemes vacsora utáni beszélgetés alkalmával. Mindez egy szakmailag abszolút elismert, a karrierje szempontjából úgymond helyén lévő harmincas éveinek derekán járó kétgyermekes családanya szájából.

Érzi, tudja, hogy bár munkája magas szintű, és speciális szaktudást igényel, mindez mellé a saját cégén belül is el kell tudnia adni a tudását, saját magát.

Na, de hogyan kezdjek hozzá? Mit kell nekem értékesítenem? Mi legyen az első teendőm? Zárporoztak a kérdések hozzám.

Nézzük csak, lépésenként: először is – ha nem tudsz megbarátkozni a kifejezéssel: értékesítek, eladok, – keress másikat, olyat, ami tetszik, ami szerethető lesz számodra – feleltem.  Láttam a megdöbbenést a szerethető szó hallatán.

Igen, az első lépés, hogy elfogadjuk a tényt, hogy bizony tetszik, nem tetszik, életünk szinte minden pillanatában, a mindennapi interakciók során tulajdonképpen értékesítünk, magunkat adjuk el! Már az első találkozás alkalmával, amikor bemutatkozunk, elmondjuk, kik vagyunk, mit szeretnénk, és igyekszünk rábírni a másik felet, a beszélgetőpartnerünket, hogy úgy cselekedjen, ahogyan mi szeretnénk! Mi ez, ha nem értékesítés! Amint ez a gondolat úgymond befészkeli magát a hétköznapi  rutinunkba, amint tudunk úgy gondolni az eladásra, értékesítésre, hogy az nem más, mint egy új alkalom, lehetőség egy másik ember megismerésére – már meg is tettük az első lépést!

Mutassuk meg magunkat, minden adódó lehetőséget használjunk ki, hogy bemutatkozzunk, röviden, egyszerűen, és mégis hatásosan, hogy emlékezzenek ránk!

És máris kedvelhető, jó érzéssel, kíváncsian végezhető tevékenységgé válik az a bizonyos, rettegett tevékenységként emlegetett értékesítés.

A szerethető értékesítés nagyköveteként Önnek is van ötletem, tippem!

Jelentkezzen MOST a 30 perces ingyenes skype konzultációra:

Időpont egyeztetés:
email: bakaizsoka@salescoach.hu,
és telefonon: +36 20 92 87 405
vagy kérjen visszahívást:

visszahívást kérek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.


kettő + = 10