banki értékesítés
Kategória szakmai blog
19 február 2015,
 0

Ezt a kérdést szegezte nekem a banki tanácsadói titulussal rendelkező hölgy, miután a netbanki szolgáltatás módosítását elintéztük. Éppen indulni készültem, felálltam, vettem a kabátomat, táskámat. Mit válaszolhattam volna?

Talán ezt? Persze, hogyne, hiszen éppen ezért jöttem be személyesen ebbe a bankfiókba, a netbanki probléma csak álca volt!
Vagy ezt? Nem, köszönöm, szépen, most nem érdekel.

Talán kikövetkeztethető, hogy én bizony az utóbbi választ adtam a kérdésre.

A banki értékesítés vagy postai értékesítés apropóján

Mi következett ezután? Kíváncsian vártam, hogy legalább érzékelte-e a hölgy az általam kimondott „MOST nem” – ben rejlő további kapcsolódási lehetőséget? Nem, ennyi volt, nem érkezett újabb próbálkozás, kérdés.

Lassan elindultam a kijárat felé és azon gondolkodtam, hogy vajon milyen gondolatmenetet követve vette rá magát a hölgy a kérdés ilyetén feltevésére. Persze tudom, hogy manapság már a postán a csekkek feladása közben is különféle egyéb szolgáltatás, illetve termék megvásárlására próbálnak rábírni – miért lenne kivétel éppen egy banki ügyféltér. Az ügyféllel közvetlen kapcsolatban lévő munkatársak munkaköri leírásában egyre gyakrabban szerepel, kötelezően ellátandó feladatként az értékesítés, az eladás. A banki értékesítés, vagy postai értékesítés különösen hangsúlyos területe ennek. Sőt, több helyen már a javadalmazás része, mozgó bér, jutalék címszóként beépítve.

Nincs ezzel semmi baj! Így van rendjén, hiszen minden találkozás, minden interakció egy újabb kapcsolatfelvétel lehetőségét kínálja. Az új kapcsolat pedig az üzlet ismertségét, ügyfélkör bővítését, végső soron a bevétel növekedését eredményezheti. És ez a cél!

A helyzet felvet bizonyos dilemmát

Ha már vezetőként elvárjuk – az egyébként alapvetően nem értékesítéssel foglalkozó munkatársainktól, hogy eladjanak – , akkor vajon

  • Felkészítettük, megtanítottuk őket az értékesítési alapokra?
  • A megszólítás mikéntjére, hogyanjára adtunk számukra használható anyagokat?
  • A kérdezéstechnika alapismereteire?
  • A válaszok meghallására, értelmezésére?
  • A kimondott MOST jelentőségére?

 
Mert az értékesítésnek is, mint minden szakmának megvannak az alapismeretei, tudnivalói, fortélyai amivel jó, ha a postai ügyintéző, banki tanácsadó is tisztában van. Ezeket az alapismeretek jól képzett trénerek és coachok tanítják. Jómagam is tudok ebben segíteni.

Ha Önnek is segíthetek a kollégák értékesítési technikáit eredményesebbé csiszolni, keressen bizalommal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc − = 5